március 03

„Nyitva van az Aranykapu, csak bújjatok rajta!” - Iskolai felvételi

Iskolánk a 2017/18-as tanévben egy első osztállyal gyarapodik tovább, valamint más iskolákból átjelentkező diákokat is fogad a jövő évi 2. és 3. osztályába.

Az 1. osztályba való felvételhez szükséges, hogy a jelentkező diák iskolaérett legyen és minden esetben fontos, hogy a szülők fő vonalaiban ismerjék a Waldorf-pedagógia által kínált embertani képet és az ehhez igazított nevelést, oktatást. 

Fontos, hogy a szülők folyamatosan együttműködjenek az iskolával, a gyermeküket tanító pedagógusokkal.

Ebben a tanévben az alábbi, a Waldorf-pedagógiát és az iskolánkat bemutató több előadásból álló találkozást kínáljuk az érdeklődőknek, ahol megismerhetik intézményünket.

SZÜLŐK ISKOLÁJA SOROZAT
helyszín: Csengey Dénes Kulturális Központ Könyvtára

2016. szeptember 23. péntek 15-19 h
Alternatívák a gyógyításban és a nevelésben – a szegedi Napsugaras Ház Gyógyító és Oktatási Központ munkatársainak interaktív előadása

2016. november 16. szerda 17-19 h
Alternatívák a nevelésben – Tények és tévhitek a Waldorf-pedagógiáról
Előadó: Kulcsár Gábor, a Pesthidegkúti Waldorf Iskola és Gimnázium osztálytanítója

2016. december 16. péntek 17-19 h
Gyermekbetegségekről, másképp – Interaktív Workshop a gyermekkori fertőzésekről, betegségekről, otthoni kezelési lehetőségeikről
Előadók: Dr. Szőke Henrik és Wagner Andrea – antropozófus gyógyítók

2017. január 19. csütörtök 17-19 h
Mester és tanítvány – gondolatok és bemutató az organikus építészetről a Kós Károly Egyesülés Vándoriskoláján keresztül
Előadó: Csernyus Lőrinc építész

2017. február 23. csütörtök 17-19 h
Élet és lehetőségek a Waldorf után
Előadók: Szombauer István, az Óbudai Waldorf Iskola és Gimnázium osztálytanítója és végzett Waldorf-diákok

2017. március 3. péntek 17-19 h
Az első 7 év életkori sajátosságai - Élet a Waldorf óvodákban
Előadó: Baráti Ilona Waldorf óvodapedagógus

2017. március 17. péntek 17-19 h
Kertészkedés, összhangban a természettel – biodinamika, permakultúra és a kert szerepe a felnőttek életében és a gyermekek tanításában

2017. május 11. csütörtök 17-19 h
A család, mint egység – beszélgetés homeopátiáról, gyógyításról, nevelésről
Előadó: Bóna László, a Homeopátiás Gyógyművészeti Társaság vezetője



ISKOLÁRA HANGOLÓ RENDEZVÉNYEK ÓVODÁSOKNAK
helyszín: Csengey Dénes Kulturális Központ Könyvtára

2016. október 22. szombat 10-11 h

2017. január 21. szombat 10-11 h

2017. február 25. szombat 10-11 h

2017. március 11. szombat 10-11 h

FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ ELŐADÁSOK SZÜLŐKNEK
helyszín: Aranyhal Waldorf Óvoda és Iskola, Dunakömlőd

2017. március 22. szerda 16-19 h
Legyen Ön is Waldorf diák! – interaktív ízelítő a Waldorf-pedagógia metodikájából

2017. március 29. szerda 17-19 h
Bemutatkozik a Tanári Kollégium és a leendő osztálytanító, valamint intézményünk Fenntartó Egyesülete és Szülői Kollégiuma

FELVÉTELI FOLYAMAT
2017. március 29. Jelentkezési lapok leadási határideje
2017. április 8. „Felvételi” játék a gyerekeknek
2017. április 10-11-12. Szülői beszélgetések
2017. április 24-28. Beiratkozás

Az előadásokon lehet jelentkezési/anamnézis lapot kérni, mely kérdéssorból áll.

Gyermekük közösen történő optimális neveléséhez fontos, hogy a Jelentkezési lapon (anamnézisen) található kérdésekre őszintén és részletesen válaszoljanak. Az osztálytanítónak és a szaktanároknak fontosak ezek a leírások a gyermekek tanításához való komoly felkészülésben. Mindezeket figyelembe véve építi fel az osztálytanító a nevelési folyamatot és működik együtt a szülőkkel az iskolás évek alatt.
A jelentkezési lap tartalmát bizalmasan kezeljük, azt csak az osztálytanító olvassa, a szaktanárok csak a szülőkkel történő egyeztetés után, indokolt esetben nézik meg. Köszönjük segítségüket!

A  megírt jelentkezéseket március 29–ig folyamatosan fogadjuk. Ezután a felvételi pontos napjairól és időpontjairól a családokat e-mailben, telefonon vagy személyesen értesítjük.

A hozzánk jelentkező gyerekek 4-5 fős csoportokban játékos felvételi foglalkozáson vesznek részt április 8-án délelőtt. Egy mese keretein belül a tanári kollégium tagjai felmérik a gyerekek iskolaérettségét. Közben a szülők a Szülői Kollégium és a Fenntartó Egyesület tagjaival beszélgetésen vesznek részt. A pedagógusokkal a szülők a felvételi utáni héten külön találkoznak és megbeszélik a tapasztalatokat.

A fenti események után következik a döntés a felvételről. Az erről szóló értesítést e-mailben, vagy levélben, postai úton küldjük ki. A felvételt nyert gyerekek számára ez az értesítés fontos dokumentum a körzeti iskolai beiratkozásnál.

A döntésről a kerületi beiratkozásig értesítjük a jelentkezőket.

ÉV KÖZBENI-, VAGY FELSŐBB ÉVFOLYAMOKBA VALÓ ÁTJELENTKEZÉS, FELVÉTEL
Lehetőség van arra, hogy tanév közben is fogadjunk átjelentkezőket a jelenleg működő évfolyamainkra. Ez esetben, illetve a felsőbb osztályokba való felvételi kérelem esetén kérjük jelentkezzen e-mailben, vagy hívja a 06 70 3315639 telefonszámot!
A felvételi minden esetben egyedi beszélgetések alapján történik.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

„Hogy felfrissülj a nagy Egészben, lásd meg az Egészet minden kicsi részben!” Goethe